Leírás
AZ ÉTRENDRŐL
Alapvetően szezonális és/vagy olcsón beszerezhető dolgokkal kalkuláltam, valamint kiemelt figyelmet fordítottam arra is, hogy lehetőleg ne kelljen a családnak se külön főzni, hanem mindenki számára elfogadható finom, ám mégis egészséges fogások készüljenek.
Az első étrend 4 db heti menüt tartalmaz, napi 3 étkezéssel.
A 3 étkezést azért szeretem, mert azoknak is megfelel, akiknek nincs cérnájuk napi 5 különféle étkezést összeállítani, azonban akiknek kifejezetten az utóbbira lenne igénye, nyugodtan ehetik több kisebb adagban az elkészített ételeket. A megadott alapanyagokból ráadásul bármit lehet készíteni, a zárt facebook csoportban elképesztően sok kreatív ötletet fogunk látni és olvasni!
1 hetes váltásokra írtam meg a bevásárlólistát, mert hiába monoton, cserébe pofonegyszerű kereteket biztosít és boltba sem kell 2 naponta járkálni. Aki pedig ezt nem szereti, nyugodtan váltogathatja a menüket 2-3 naponta is, ennek sincsen semmi akadálya.
Napi 1400 kalóriát tartalmaz, ami a közhiedelemmel ellentétben nem túl sok. Pontosan annyi, amivel kiegyensúlyozottan, normálisan, fenntarthatóan lehet a súlyfelesleget leadni. A "lassan járj, tovább érsz" talán sehol nem igaz annyira, mint a diéták esetében.
AZ EDZÉSEKRŐL
A KF2023 étrendjei mellé minden hónapban FUMO bérletet - online otthoni funkcionális edzések, bármilyen edzettségi szinthez - adunk, illetve megkapjátok a Lefutom! programunkból az első 5 km edzéstervét is, ha inkább a futást érzitek közel a szívetekhez.
Ezekről bővebben itt olvashatsz: https://www.feminpro.hu/online-berlet és https://www.feminpro.hu/lefutom5
A FeminPOWER B2 ZSÍRÉGETŐRŐL
Felesleges színezékektől mentes, savanykás-mangó ízű italpor. 10 különféle valódi hatóanyagot tartalmaz - koffein, zöldtea kivonat, l-karnitin, l-citrullin, l-tirozin, béta-alanin stb. - amelyek testben és fejben is felpörgetnek, hogy jobban menjen az edzés, és lehetőleg a kilók is gyorsabban ugráljanak lefelé! Szív- és vérnyomás problémákkal küzdőknek, terhes anyukáknak és szoptatás mellé nem szabad fogyasztani!
Ajánlott adagolás: a csomagoláson olvasható 19 grammal ellentétben én 10 grammot (1 adagolókanál) javaslok!
Részletes termékleírásért és hiteles fogyasztói véleményekért katt IDE!
KÖZÖSEN MINDEN JOBBAN MEGY!
A Közös Fogyást megvásárlók csatlakozhatnak egy zárt, direkt ehhez a programhoz létrejött "projekt" facebook csoporthoz.
A célunk az, hogy egy még szorosabban összehozzuk azokat, akik konkrétan nekifutnak ennek a 12 hétnek. Kisebb, még összetartóbb, még testvériesebb közösség. Egyfajta biztonságos tér, ahol mindannyian csakis azért vagyunk jelen, mert egyazon célért küzdünk. Mert bevállaltuk, mert végig akarjuk csinálni. Nincsenek csendes megfigyelők, nincs anyós, nincs a szomszéd irodában dolgozó Pirike. Vagy ha mégis, akkor szerencsések vagytok, hogy karnyújtásnyira is van egy társatok ebben a feladatban.
Egy rendelési számmal egy ember csatlakozhat a zárt csoporthoz!
KÖZÖSEN FOGYUNK, KÖZÖSEN SZÉPÜLÜNK
Emlékeztek, hogy a facebook csoportunkban megkérdeztem, hogy ki min volt kénytelen spórolni mostanában? Nos, azért voltam rá kíváncsi, mert motivációs játékot szeretnék hirdetni a Közös Fogyás résztvevői között. Mivel azonban sokan szépségipari szolgáltatásokat soroltatok, úgy döntöttem, hogy fix nyeremény helyett lehetőséget adok arra, hogy a választott bolthoz, bevásárlóközponthoz vagy szolgáltatóhoz kérjetek tőlem egy ajándékutalványt.
Januárban 50ezer forint, februárban 70ezer forint, márciusban 100ezer forint értékben fogunk nyertest választani.
Vidd el a főnyereményt is!
Azok között, akik végigcsinálják velünk a Közös Fogyást, és minden hónapban megosztják a tapasztalataikat és eredményeiket, ki fogunk sorsolni még 150 ezer forintnyi vásárlási utalványt, valamint egy profi fotózást! Bizony-bizony, sminkes, hajbigyulátor, fotós, műterem. Minden, ami a szépséged megcsillogtatásához csak szükséges lehet!
Nyereményjáték szabályzatot ITT találod.
Vélemények
A pörgető egy fantasztikus energiabomba.
A szállítás nagyon gyors.
Köszönöm Réka és csapata a remek munkátokat!
A pörgető edzés előtt....hú, tényleg nagyon "pörgök"!
Paraméterek
Felépítés | kötött, napi menü |
Étkezések száma | 3, amelyet azonban lehet kisebb étkezésekre bontani |
Kcal bevitel | 1400 kcal |
Bevásárlólista | igen (7 napos etapokra megadva, de aki akarja váltogathatja 2-3 naponta is) |
Szoptatáshoz | étrend és kollagén igen, a termogén zsírégető nem |
Lakto-ovo vega | igen |
Vegán | nem |
Mit tartalmaz?
- Közös Fogyás 1 étrend (január 5-én küldjük ki, e-mailen)
- FUMO bérlet online edzésekre, minden edzettségi szinthez
- Profi edzésterv az első 5 km lefutásához
- Csoporttagság a Közös Fogyás 2023 zárt csoportba
- 1 db B2 italpor (zsírégető)
- 1 db ajándék Collagen Plus kapszula